Gyülekezeti Piknik a Silvan Parkban

Február 21-én, szombaton közösségünk ismét megszervezte hagyományos piknikjét a  Silvan Parkban.

A reggeli felhős égbolt egy pillanatra megijesztett bennünket. Aggódva figyeltük az eget, vajon kegyes lesz-e hozzánk az időjárás? Ahogy azonban közeledtünk a parkhoz, a felhők lassan felszakadoztak, és mire megérkeztünk, már tiszta, ragyogó égbolt terült fölénk. A kezdeti aggodalmat csendes hála váltotta fel. Úgy éreztük, ajándékba kaptuk ezt a napot.

Nem is kezdhettük volna az összejövetelünket másként, mint közös igeolvasással és áhítattal. A Zsoltárok könyvéből választott alapige különösen illő volt a helyszínhez:

„Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél az égbolt.” (Zsolt 19,2)

A nyitott ég alatt ezek a szavak egészen más súlyt kaptak. A fák lombja, a távoli dombok látványa, a természet csendje mind megerősítette bennünk: Isten dicsősége nemcsak a templom falai között tapasztalható meg, hanem körülvesz bennünket a teremtett világ szépségében is. Az áhítatot közös éneklés követte gitárkísérettel. A dallamok betöltötték a teret, és természetes módon vezettek át bennünket a nap következő részébe.

Mivel február 21. az anyanyelv nemzetközi napja, a közösségi együttlét a magyar nyelv ünneplésével folytatódott. Dobos Tamás, a gyülekezet és a Bocskai Iskola KCSP-ösztöndíjasa egy sétával egybekötött kvízt készített számunkra. A kérdések a park különböző pontjain várták a résztvevőket, így a játék egyszerre hívott gondolkodásra és mozgásra. Miközben egyik állomástól a másikig sétáltunk, beszélgettünk, találgattunk, nevetünk. A természetjárás, a tanulás és a közös élmény szinte észrevétlenül kapcsolódott össze.

A séta végére mindenki kellemesen elfáradt és megéhezett, így jólesett együtt letelepedni az ebédhez. Az otthonról hozott finomságok hamar előkerültek a kosarakból, és a közös asztal körül folytatódtak a beszélgetések.

Az étkezéshez az ausztrál természet adta a háttérzenét: a kookaburrák jellegzetes, nevetésre emlékeztető hangja időről időre felcsendült, a kíváncsi papagájok pedig közelebb merészkedtek hozzánk. Ebben a különös, mégis barátságos környezetben újra átéltük, hogy bár földrajzilag távol vagyunk a Kárpát-medencétől, a közösségben mégis otthonra találhatunk.

A délután kötetlen beszélgetésekkel telt. Volt idő egymásra figyelni, történeteket megosztani, rég nem látott ismerősökkel találkozni. Ez a nap újra megmutatta, milyen nagy ajándék a közösség, különösen a diaszpórában. Jó volt együtt imádkozni, énekelni, tanulni, játszani és egyszerűen csak együtt lenni.

Hálát adunk Istennek ezért a szép, közösen megélt napért. Bízunk benne, hogy jövőre is sokan csatlakoznak majd hozzánk, hogy együtt élhessük át a közösség és a teremtett világ örömét.