Október 23-án, este a Melbourne-i Magyar Református Gyülekezet templomában ismét megrendeztük a hagyományos, gyertyafényes megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére. A templom megtelt emlékezőkkel, fiatalokkal és idősekkel, akik együtt hajtottak fejet azok előtt, akik a szabadságért, az igazságért és a hitükért áldozták életüket.

Melbourne különleges helyet foglal el az 1956-os emlékezetben: a világ figyelme ekkor irányult először a távoli Ausztráliára, amikor az olimpiai játékok alatt megrendezett, úgynevezett véres vízilabdameccsen magyar és szovjet sportolók csaptak össze. A „véres vízilabdameccs” azóta a forradalom szimbólummá vált: a magyar nép bátorságának, szabadságszeretetének és kitartásának jelképe lett, amely generációkon át őrzi annak az időszaknak az emlékét, amikor egy kis nemzet bátran szembeszállt a túlerővel, és példát adott a világnak bátorságból, hősiességből.

Sok gyülekezeti tagunk számára az 1956-os események nem pusztán történelmi tények, hanem személyes emlékek: vannak, akik maguk is menekülni kényszerültek, mások családtagjaikat veszítették el, vagy gyermekként éltek meg egy korszakot, amely mindörökre meghatározta életüket. Családok szakadtak szét, otthonok üresedtek ki, de a hit, a közösség és az újrakezdés ereje megmaradt. Isten gondviselése láthatóan végigkísérte azokat, akik az igazságért és a szabadságért kiálltak. Ahogy Jézus mondja: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8,31–32) E szavak ereje és üzenete ma is ugyanúgy érvényes: a szabadság nem csupán politikai fogalom, hanem lelki valóság, amely Isten igazságában gyökerezik.

Az idei megemlékezés különösen meghitt és méltóságteljes volt. Az est ökumenikus szellemiségben zajlott, hiszen a magyar felekezetek együtt imádkoztak a hősökért és a magyar népért. Imát mondott főtisztelendő Kiss Zsolt plébános, valamint nagytiszteletű Dabasy János evangélikus lelkipásztor, míg az áhítat szolgálatát nagytiszteletű Nagy Sándor Csongor, a Melbourne-i Magyar Református Gyülekezet lelkipásztora végezte.

Az ünnepségen megtisztelő jelenlétével részt vett dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese, Csenger Zalán Zsolt nagykövet, valamint dr. Domaniczky Endre, a melbournei konzuli iroda vezetője. Jelen voltak továbbá a melbourne-i magyar szervezetek vezetői és képviselői, akik közösen rótták le kegyeletüket a forradalom mártírjai előtt. A megemlékezést a Bocskai Magyar Iskola diákjainak szavalatai tették különösen emelkedetté és szívhez szólóvá. A fiatalok versei, tiszta hangjai a jövő nemzedék reményét hordozták, azt, hogy az 1956-os hősök üzenete nem merül feledésbe. A gyertyagyújtás meghitt pillanatait Kálnoki Adél gyönyörű hegedűjátéka kísérte, amely a szavak helyett is megszólaltatta a lélek mélységeit. A templom falai között vetítettük le az 1956-os forradalom eseményeit bemutató videó-összeállítást, amely képeken, arcokon és mozdulatokon keresztül idézte fel a magyar történelem egyik legdicsőségesebb és legfájdalmasabb fejezetét.

Megható volt látni, hogy itt, a Kárpát-medencétől több mint tizenötezer kilométerre, ennyi ember gyűlt össze egyetlen szívvel és lélekkel, hogy emlékezzen és hálát adjon. Az úrasztalán közel száz gyertya égett, mindegyik egy-egy család, egy-egy történet, egy-egy imádság jelképe. A lobogó lángok mintha azt üzenték volna: az emlékezés tüze soha nem alszik ki, amíg van, aki hisz, aki emlékezik, és aki továbbadja a múlt örökségét.

A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a templom bejáratánál elhelyezett 1956-os emléktáblát, ahol közösen hajtottak fejet a hősök előtt.

Ezt követően a Bocskai teremben folytatódott az együttlét: a gyülekezet szeretetvendégséggel fogadta az egybegyűlteket.

A gyertyafényben, az imádságban és a közösség csendjében egyszerre volt jelen a fájdalom, a hála és a remény, annak a népnek a reménye, amely hiszi, hogy Isten gondviselése soha nem hagyja magára azokat, akik az igazságért és a szabadságért élnek.

Köszönjük mindazoknak, akik jelenlétükkel, imádságukkal és szolgálatukkal hozzájárultak az emlékezés méltóságához.