Szeptember végén, amikor a tavasz már nemcsak ígéret, hanem valóság Ausztráliában, harmincöt fős csoportunk gyűlt össze a Wantirnai Magyar Központ parkolójában. A kora reggeli órákban izgatott beszélgetések, nevetések és várakozással teli tekintetek kísérték indulásunkat. Tudtuk, hogy nem csupán egy kirándulásra indulunk: úti célunk a múltba vezetett, oda, ahol sok magyar embernek elkezdődött az ausztráliai élet, a Bonegillai bevándorlótáborba.
Az út első állomása Euroa volt, ahol rövid pihenőt tartottunk. A kávé gőze és a baráti beszélgetések után a Gooram vízesés felé vettük utunkat. Nem volt hatalmas vízesés, inkább szerényen csordogáló patak, amely mégis különös erővel hatott ránk. A napsütés arany fényei játszottak a sárga és rózsaszín virágok szirmai között, az eukaliptuszok szélben suhogó levelei mintha dallamot zengtek volna. A hosszú tél után jólesett mindenkinek a természet közelsége: az illatok, a színek, a szabadság érzése.
Glenrowanban az ausztrál történelem egyik legvitatottabb alakjával, Ned Kellyvel ismerkedtünk. A legenda és a valóság, a romantikus hős és a törvényszegő bandita alakja ott kavargott a történetekben, melyek ma is élénken élnek az emberek emlékezetében.
Délután érkeztünk meg Alburyba, ahol elfoglaltuk a szállásunkat és az utazás fáradalmait lerázva a városban sétáltunk. Felfedeztük a várost, és a botanikus kert tarka virágai, árnyas sétányai nyugodt kikapcsolódást nyújtottak, majd este közös beszélgetésekkel, játékokkal zártuk a napot. Valami különleges közösségi élmény formálódott: idegen városban is otthonos légkört teremtettünk egymásnak.
Másnap reggel a Hume-tó partján időztünk röviden, a kék víztükör és a távoli hegyek látványa elcsendesítette a szíveket. Innen már utunk végső céljához, a Bonegillai bevándorlótáborhoz érkeztünk. Dr. Domaniczky Endre vezetésével bejártuk a tábort, és meghallgattuk azok visszaemlékezéseit, akik egykor itt éltek, itt várták sorsuk fordulatát. Sok minden megváltozott az évtizedek alatt: a barakkok eltűntek, a vörös földet benőtte a fű, már nem érezni a régi idők nehéz szagát. Mégis a történetekből előtűnt az egykori valóság: a fák nélküli pusztaság, a legyek, az európai viszonyokhoz mérten meglepő körülmények.
A tábor közepén álló emlékműnél koszorút helyeztünk el. Rövid igét hallgattunk, majd imádkoztunk mindazokért, akik ott kezdték új életüket, és mindazokért, akik ma is keresik a reményt és az újrakezdést. Ez a pillanat egyszerre volt megrendítő és felemelő: összekapcsolta a múlt nehézségeit és a jelen háláját.
Hazafelé tartva Beechworth festői kisvárosában álltunk meg, ahol a híres pékség illata és a régi házak hangulata fogadott bennünket. Ez a rövid megálló mintha lezárása lett volna a közös útnak: ízek, színek, baráti szavak.
Ez a kétnapos kirándulás több volt, mint egyszerű program. Utazás volt térben és időben: közelebb vitt egymáshoz minket, és közelebb a magyarok ausztráliai történetéhez. Köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t, amely az Erősödő Diaszpóra Program keretében támogatta utunkat. Hisszük, hogy ez az élmény nemcsak emlék marad, hanem újabb találkozások és közös utazások forrása lesz közösségünkben.